Kashmir Restaurant

In English / Magyarul
  Figyelem! ÚJ!
Törzsvendég kedvezményt vezetünk be.Kérem érdeklődjön a felszolgálónál !


  Iratkozzon fel hírlevelünkre
  Büfé ebéd 1 390 Ft-tól!
  Letöltés:
PDFétlapunk




Free WiFi Hotspot

Feldobox

Nekem fakanalat adott kezembe az Úr Pesten


Népszabadság • Bihari Ágnes   • 2007. szeptember 5.

Mesterén kívül csak egyetlen Michelin- csillagos indiai szakács van a világon. Allen ezért is tartja fontosnak, hogy Londonban tanuljon. Saját éttermében minden ellesett trükköt hasznosít.
Kép: Reviczky Zsolt
Mindent betölt a készülő "tarkához" pirított fokhagyma illata. A vendéglős, Allen Diwan méreten felüli alakja pedig teljesen kitölti a sarkot, ahova azért ült le, hogy szakáccsá és vendéglőssé válásának csodálatos történetéről meséljen. Színes mese ez - egzotikummal, szenvedéllyel, meghallgatást nyert imával. Pont olyan, amilyet messziről jött, de mára beérkezett emberektől hallani szeretünk.


Lehet, hogy néhány ponton vastagabban fog az önarcképhez használt ecset, de nem zavar, mert a mese - éppúgy, mint a környezet - színes és fantáziadús.

- Ez már a harmadik étterem, amit vezetek öt év alatt, és a harmadik ország, ahol hosszabban élek. Családom Pakisztán indiaiak által lakott részéről származik. Szüleim vendégmunkás orvosként keresték kenyerüket Irakban - én ott is születtem. Az összes nagybácsim és nagynénim mindkét ágon az egészségügyben dolgozott: orvosok, nővérek és ápolók vannak közöttük. Nem volt kérdés, hogy én is orvos leszek. Ezt elvárták tőlem, de én is vágytam rá a szívem minden hevével. Aztán néhány dolog máshogy alakult: az iraki háború miatt szüleim Manchesterben kötöttek ki, és máig ott élnek; én meg a Budapesten megkezdett orvosi egyetem harmadévében megbuktam, és egy nagy válság után úgy döntöttem, nem folytatom tovább a tanulást.

- Hogy miért történt ez? Máig nem tudom pontosan. Az igaz, hogy éppen szerelmes voltam, és olyankor úgy érzem magam, mint aki egy óriási teherautóban ül, és nem tudja, hova vezet éppen. Egyáltalán nem tudtam koncentrálni semmire. Korábbi heves érdeklődésemet az orvosi szakma iránt egyszerűen elvesztettem. Márpedig én semmit sem tudok szenvedély nélkül csinálni. Az egyetemi bukás utáni nyáron - mint addig minden szünetben - kimentem Manchesterbe, és azon gondolkodtam, mi legyen az életemmel.

- Hívő ember vagyok, keresztény, Pakisztánban a vallási kisebbséghez tartoztam. Ott ugyanis a lakosságnak legfeljebb 3-5 százaléka keresztény. Nemhogy az osztályban, de még az iskolában is egyedül voltam a vallásommal. Nem volt jó érzés kimaradni olyasmikből, amelyek a muzulmán osztálytársaim életét meghatározták - a napi imák rendje vagy a ramadán. De cserébe nagyon jó kapcsolatom lett a keresztény Istennel. Régebben beszélgettünk is, ma már csak imádkozom hozzá, ő meg néha sugall valamit. Ez történt azon a nyáron
is: mindennap imádkoztam, és vártam a megoldást. Mindenkinek kell hogy legyen célja az életben, és minél hamarabb megtudod, annál hamarabb indulsz el a megfelelő úton.

- Lett egy vízióm, amelyben azt mondta nekem Isten: menj Budapestre, és nyiss egy indiai vendéglőt! Ez eléggé váratlanul ért.

- Igaz, hogy az angliai szünidőkben indiai éttermekben dolgoztam - mosogattam, zöldséget pucoltam, pincérkedtem, és a szakácsok mellett voltam kisegítő. De nagyon meglepett Isten ezzel az ötlettel. Honnan veszi? A mi családunk nem ért az üzlethez, egyetlen rokonom sincs, aki ilyesmivel foglalkozna, családi tőkénk se volt, ráadásul a szüleim hallani sem akartak arról, hogy ne fejezzem be az egyetemet. De nem volt mit tenni - követnem kellett az isteni útmutatást. Visszajöttem Budapestre és bérbe vettem egy kétszer 20 négyzetméteres szír büfét. Jobb híján a szírek által otthagyott gyrossütőn sütöttem indiai gyrost, akármi legyen is az. Eleinte egyedül vittem a konyhát, én is szolgáltam fel. Aztán meglódult az üzlet; egy idő múlva vállaltunk már ételkiszállítást, a végén kicsi lett a hely. A következő éttermet egy izraeli társsal működtettem - ez már minőségi ugrás volt: 350 négyzetméter, divatos környezet, elegáns kiszolgálás. Sokat tanultam a partneremtől üzleti tekintetben. Később Magyarországra hívtam az egyik testvéremet, és nyitottam neki Debrecenben egy éttermet, amit ma ő visz. Az a hely, meg amiben most beszélgetünk, a Kashmir - amit már az izraelivel közös hely után nyitottam - mindenben az én ízlésemet tükrözi. Nem én vagyok a legidősebb fiú a családban, mára mégis úgy tekintenek rám, mintha az volnék.

- Az a szerelem, ami az orvosi karrieremet törte szét, elmúlt. Furcsa, hogy amikor elkezdtem magyarul tanulni, csak úgy ragadtak rám a szavak. Lehet, hogy már akkor tudtam, hogy ezzel a nyelvvel hosszabban dolgom lesz. Ma ez már biztos: napokon belül házasember leszek, magyar a menyasszonyom. De a lakodalmat csak egy év múlva tartjuk, ennyi ideig tart, amíg az öszszes pakisztáni rokon beszerzi a vízumát - de nem baj, megéri kivárni, hogy együtt ünnepeljünk.

- Boldog vagyok, csak nagyon elfoglalt. Folyamatosan képzem magam, rendszeresen járok Londonba főzőtanfolyamokra, Atul Kochhar Michelin-csillagos indiai szakács éttermébe, a Benaresbe. Egy-egy ilyen út a Mester tiszteletdíjával és a járulékos költségekkel együtt tekintélyes összeg, de megéri. Muszáj, hogy a legjobbak közé emelkedjek.

A "tarka" közben elkészült - hátramegyünk a miniatűr konyhába, ahol a fűszeres gőzben két, izzadságtól fényes arcú nepáli szakács pörög megállás nélkül, hogy az indiai ízekkel barátkozó magyarok elé minél hamarabb kijussanak a tányérok. Az ő álmaik beteljesülésére alighanem máskor kerül sor.

nol.hu